Tévétorony, Branderburgi kapu, Currywurst: ennyit még az óvodás is tud Berlinről. Persze, kóstoljunk bele, de ne érjük ne ennyivel! Berlinnek ezer íze van még!
A currywurst
A legendás Curry 36 mellett lakom, ahol éjjel nappal kígyóznak a sorok, és eszik a papírtálcán kínált currywurstot, mintha ez lenne a legjobb étel a földön. Én nem tudom, nem eszem húst, de három haverral kipróbáltattam, és azt mondták, semmi különös. A berliniek viszont annyira rajongják ezt az étket, hogy külön múzemot is nyitottak dicsőségére, melynek neve nyilván CurryWurst Museum. Itt tényleg mindent megtudhatunk ennek az éteknek az eredetéről (1949 szeptember 4, Kantstrasse, Herta Heuwer büféje, akinek a nevét ma már ódák zengik, talán ő a leghíresebb büfésasszony a földön…). Gondoljunk bármit erről a táplálékról, a múzeum garantált szórakozás: jól kitalált, szellemesen kivitelezett, egyedülálló. A szívem már akkor felmelegedett, amikor olvastam a bevezető szöveget: A currywurst talán hétköznapi, de sohasem profán…”. Ételt így még nem kínáltak nekem: papírtálcán a szórakozást. Megtanulhatunk egy perc alatt felszolgálni, és vethetünk egy pillantást a currywurst egyéb művészeti ágakban való továbbélésére. Hogy pont a Tatort-ban ne szerepelne? És nocsak, Udo Lindenberg még dalba is foglalta! (Ezt egy szószosüvegből hallgathatjuk meg. Ne tévesszen meg, hogy a híresség Total Egal című albumán halljuk…)
És minden más finom falat
Úgy bő tíz éve kezdődött el az az erőteljes fejlődés, melynek nyomán mára Berlin igazi gasztronómiai rangra tett szert, és egyre több kreatív és egyéni koncepciót megvalósító étteremmel várja a vendégeket. Az olasz tésztaételektől a keleti konyháig, a spanyol tapas-bároktól az alpesi konyhán át a régi berlini ízekig mindent kipróbálhatunk. Nézzük a puszta számokat: 6500 étterem, 2800 Imbisse (imbisz – használjuk így magyarul?), 225 bár. Éttermet én senkinek merek ajánlani, nem vagyok egy gasztro-guru, viszont a tények magukért beszélnek: 2011-ben 13 éttermet tüntettek ki Michelin csillaggal.
A minden fronton beharangozott Bunte SchokoWeltet nyugodt szívvel kihagyhatjuk, a kiállítás maga nem nevezhető tárlatnak, a kínált dolgok pedig annyira izgalmasak, mint egy kóstoltatás valamelyik plázában. De a csokoládérajongók valódi édene a Fassbender & Rausch. Vigyázat: a csoki itt nem feltétlenül desszert, érdekes meglepetésekben lehet részünk mondjuk egy paradicsomos-csokoládás salátával, vagy tésztaétellel… De akik ennyire nem kalandvágyóak, természetesen vannak sütemények és IGAZI forrócsoki.
Otthon ritkán reggelizem, itt: mindig. Néha csak egy-egy pékségbe ugrok be, vagy a Café Tinto-ba a Mehringdamm-on (elvarázsolóak a sajttorták!), hol útközben próbálok ki egy-egy kis kávézót, főleg, ahol házi készítésű sütiket hirdetnek. (Ennek gyűjtőpontja Prenzlauerberg, ami nekem régen jobb fej helynek tűnt, ma már túl bio és túl sok a kisgyerek – úgy tűnik, akik egykor bulizni költöztek oda, mostanra érettek a „kisgyerekes generációvá”. Viszont a helyek megmaradtak.) De amúgy több cuki hely van az egész városban, kedvelem a Schönhauser Alle környékét például, egészen egyszerűek is. De ahol ki van írva, hogy hétvégén svédasztal délig-egyig, ott nagy az élet.
Berlin árfekvése a többi nyugati nagyvároshoz képest elég barátságos, ráadásul megtalálhatjuk a kimondottan az ízlésünknek és a pénztárcánknak megfelelő helyeket. (A minőség miatt nem nagyon kell aggódni: az olcsóbb helyeken is jó és friss étel van, a tálalás és a miliő különbözik. Személyes kedvenceim a belvárosban: Mirchi, ahol a mangókrémleves rabja lettem, és a Chagall, ahol orosz specialitásokat kóstolhatunk, ám legjobbak a tésztaételek, például a wareniki.
És ami számomra a legnagyobb öröm, hogy itt nem macerás vegának lenni. A kimondottan vegetáriánus helyek mellett csaknem mindenhol vannak ravaszabb vagy egyszerűbb (de finom) vega fogások. Még a Currywurst Múzeumban is. Isteni tofukolbászt kóstolhattam a végén, így legalább nekem sem idegen többé a berlini „csodaétel”.
