Két hónap tudósítást ígértem, a két hónap letelt. Mindent természetesen nem lehetett bemutatni, de remélem, a kedvet meghoztam a városhoz. És a végére is maradt pár csemege!

Nincs csodálatosabb, mint a tél végi, első napsütéses napok. Ez mindenhol így van, de Berlinben, ami október elejétől sötét és csapadékos, különösen. Nem véletlen a vicces leírás egy útikönyvben, ahol megfogalmazzák, hogyan tűnjünk tipikus berlininek. Két fő ismérve van eszerint a dolognak: nézzük valami helyen vasárnaponként a Tatort-ot és legyen egy ormótlan télikabátunk. (Márkatippet is adnak, a Jack Wolfskin-t, és valóban, egyszer kiálltunk egy metrómegállóhoz, és megszámoltuk: húszból 16-an ezt viselték.) Az utolsó napok egyikén találtam meg a helyet az ideális Tatort nézéshez, a Volksbar-t, a Volksbühne szomszédságában. Kényelmes, kanapés galéria, és hatalmas kivetítő (meccseket is lehet nézni egyébként), házi sütik és vagy hatféle Chai Latte. Ezt a fűszeres tejes teát is szívből ajánlom mindenkinek, nagy divat a kávézókban és a bárokban, de általában egyfajtát kínálnak. És itt, a Volksbarban esténként zene is van, tánc, érdemes követni, mikor milyen tematikában, mi egy képtelen nyolcvanas évek partyba csöppentünk, szuper volt.

Forrás: visitberlin.de – Scholvien

De visszatérve a napsütéshez! Döbbenet látni, mikor ezek a formátlan nagykabátok lekerülnek, és a nap kicsalogat mindenkit az utcára! Sétálók ezrei lepik el a parkokat, játszótereket, a kiülős helyek megtelnek – bár még ugye a mi szemünkkel nézve meglehetősen hideg van. Ennyien már régen mosolyogtak rám egyetlen délelőtt alatt… Épp a jó idő miatt elkirándultam megint a Wannsee-hez, és tettem még egy felfedezést. Busszal kell visszajönni, a 218-assal. Ha lesétálunk a strand felé, megtaláljuk a megállót – de előtte nézzük meg a menetrendet, mert óránként jár csupán. Egy hetvenes évekből megmaradt double decker-ről van szó, igazi élmény a zöld erdőkön és tavakon át visszajutni háromnegyed óra alatt a városba.
De azért remélem kiderült, hogy télen is érdekes és izgalmas Berlin, a kultúrára és szórakozásra éhes látogatóknak ekkor is tartalmas, sokrétű és izgalmas. Engem minden évszakban egyformán vonz, mindig otthon érezhetem magam. Egyszóval: Berlint meg kell ismerni, és utána amúgy sem lesz kérdés, vissza akarunk-e még térni, feleleveníteni az emlékeinket, és újakat szerezni!

Forrás: visitberlin.de – Scholvien

Hasznos linkek a programok szervezéséhez:
Magyar nyelven:
www.germany.travel
www.facebook.com/nemetorszag.travel
Németül:
http://www.berlin.de/
http://www.visitberlin.de/de

És itt aztán lehet is. Nincs az az kereslet, amire ne akadna kínálat. És ez néha zavarba ejtő. Ha tanácsolhatom, az első napokban inkább csak nézelődjünk, a komoly döntéseket hagyjuk a végére.

Tervezők, designbutikok

A nagy márkákat a két fő sétáló –és bevásárló utcában, a Friedrichstrasse-n és a Kurfürsterdamm-on keressük, illetve a nagyáruházakban. A KaDeWe a régi nyugat legendás áruháza, és említenem kell a Lafayette, a Galeria Kaufhof és a Karstadt nevét is.

Forrás: visitberlin.de

Jó hír a fanatikusoknak, hogy egy ideje – talán fél éve a T-k Maxx is felütötte a fejét Németországban. Itt ugye a nagy márkákat vehetjük meg, minimum hatvan százalékkal olcsóbban. Kedvencem a Wilmersdorfer elején a nagy (Neunköllnben csak egy kicsi van), itt külön szekció a luxusé, GoldLabel címkével ellátva. De aki tényleg nagyon olcsón akar isteni rucikhoz (és lakberendezési cuccokhoz is) jutni, annak a helye szintén Neuköllnben van, ahol egy hatalmas, három szintes áruházban tényleg fillérekért kínálják a Karstadt megmaradt készletét, csodás dolgokat!!!!

Akik a kisebb, egyedi márkákat kedvelik, ki ne hagyják a Häckesher Höfe-t és a környékét! Van itt minden, kis fanyulakat kínáló minibutik (kedvenc utcámban, a Sophien-ben), a Freitag nagy showroomja, nosztalgiaüzlet és cipőmanufaktúra. Kilépvén szemben a feltűnő ékszerek szerelmeseit várja a Tukadu. Nos, ha valaki egy komplett női estélyi ruhát, vagy éppen egy kalickában ülő csontvázat szeretne a fülébe, itt megtalálja… Lezser cuccokat a Who killed Bambiban együnk, ötletesek és jó áron vannak. Annyi a berlini tervező, hogy igazán nehéz közülük egyre rábökni, de személyes tippem az egyre népszerűbb Lala Berlin. Kisebb neveket, de nagyobb meglepetéseket tartogat, ha elindulunk a Hermannstrasse-től a Karl Marx-on Kreuzköllnben kalandozni (a helyiek hívják így viccesen a két városrész lasan egybeolvadt vidékét, ahol a városvezetés, hogy fejlődjön a környék, sokat invesztált, például fél évre csupán rezsiért odaadta
az üzlethelyiségeket, csak hogy a tervezők kimenjenek ide – és ez az akció sikerrel is járt…)

Forrás: visitberlin.de

Vintage!

Ha lenne bennem vállalkozási kedv és akadna némi üzleti érzékem, biztosan használtruha üzletet nyitnék Berlinben. Nagyon tetszik, hogy itt kevés van, de azok igazán érdekesek. Az üzenet itt nem arról szól, hogy aki nem tud magának új ruhát venni (nálunk nem véletlenül van tele a város ezekkel), azok is kinézzenek valahogy, hanem arról, hogy az igazi stílusunkat megtalálhassuk. Épp ezért ezeknek a boltoknak a többsége kimondottan vintage butik, és az áraik messze felette vannak például a leértékelt új ruhákat kínáló üzleteknek. Igen gyakori a vintage párosítása helyi designerek produltumaival, mint például a Waahnsinn is a belváros szívében, a Rosenthaleren. Isteni a design: mintha az NDK-ba érkeznénk, és nem csak ruhákat, hanem régi használati tárgyakat is begyűjthetünk. Mondjuk az áraktól kaphatunk egy kisebbfajta szívszélhűdést, mert egy műszőr sapka belekerül vagy 50 EUR-ba, és nagyapánk melegítőalsójáért is egy kisebb vagyont elkérnek, de hát ez a retro… Hasonlóban nyomul a Volksbühne környékén az Alex Vintage és a legnépszerűbb shop, a Made in Berlin is, a Neue Schönhauser 19 –ben. Az én két kedvencem Kreutzberg-ben van, a Checkpoint second hand a Mehringdamm-nál, és ha lejebb megyünk a Gneisenaustrasse felé, a kilences szám alatt ráakadunk a mókás nevű Bonnie & Kleid-ra.

Fotó: visitberlin.de

A piacokat viszont azoknak is érdemes megtekintenie, akik nem rajonganak a vintage-shop-okért, szórakozásnak sem utolsóak. (Egyszer már írtam róluk az nlc-n, a cikk itt. Azóta még egy élménnyel gazdagodtam, a török ételpiacok világának megismerésével. Az egyik – talán legnagyobb – a York Strasse-nál, nem sokkal a metrófeljáró után van, szombatonként. Hang után érdemes tájékozódni, és nagy bevásárló szatyrokkal érkezni. Szinte leüvöltik a fejedet, úgy tukmálják rád a mangót és az avokádót, az almát és az ananászt, dobozában 1 EUR-ért. Múltkor én például szilvát egyáltalán nem óhajtottam venni, de mikor egy bajszos valaki rám rivallt, hogy „egy euró”, komolyan megijedtem. Persze egyáltalán nem félelmetes az egész, inkább vicces, hamar rá lehet állni. Ha „megtalálod a hangot”, ez lesz az egyik legszórakoztatóbb bevásárlási forma…

Tévétorony, Branderburgi kapu, Currywurst: ennyit még az óvodás is tud Berlinről. Persze, kóstoljunk bele, de ne érjük ne ennyivel! Berlinnek ezer íze van még!

A currywurst

A legendás Curry 36 mellett lakom, ahol éjjel nappal kígyóznak a sorok, és eszik a papírtálcán kínált currywurstot, mintha ez lenne a legjobb étel a földön. Én nem tudom, nem eszem húst, de három haverral kipróbáltattam, és azt mondták, semmi különös. A berliniek viszont annyira rajongják ezt az étket, hogy külön múzemot is nyitottak dicsőségére, melynek neve nyilván CurryWurst Museum. Itt tényleg mindent megtudhatunk ennek az éteknek az eredetéről (1949 szeptember 4, Kantstrasse, Herta Heuwer büféje, akinek a nevét ma már ódák zengik, talán ő a leghíresebb büfésasszony a földön…). Gondoljunk bármit erről a táplálékról, a múzeum garantált szórakozás: jól kitalált, szellemesen kivitelezett, egyedülálló. A szívem már akkor felmelegedett, amikor olvastam a bevezető szöveget: A currywurst talán hétköznapi, de sohasem profán…”. Ételt így még nem kínáltak nekem: papírtálcán a szórakozást. Megtanulhatunk egy perc alatt felszolgálni, és vethetünk egy pillantást a currywurst egyéb művészeti ágakban való továbbélésére. Hogy pont a Tatort-ban ne szerepelne? És nocsak, Udo Lindenberg még dalba is foglalta! (Ezt egy szószosüvegből hallgathatjuk meg. Ne tévesszen meg, hogy a híresség Total Egal című albumán halljuk…)

Fotó: currywurstmuseum.com

És minden más finom falat

Úgy bő tíz éve kezdődött el az az erőteljes fejlődés, melynek nyomán mára Berlin igazi gasztronómiai rangra tett szert, és egyre több kreatív és egyéni koncepciót megvalósító étteremmel várja a vendégeket. Az olasz tésztaételektől a keleti konyháig, a spanyol tapas-bároktól az alpesi konyhán át a régi berlini ízekig mindent kipróbálhatunk. Nézzük a puszta számokat: 6500 étterem, 2800 Imbisse (imbisz – használjuk így magyarul?), 225 bár. Éttermet én senkinek merek ajánlani, nem vagyok egy gasztro-guru, viszont a tények magukért beszélnek: 2011-ben 13 éttermet tüntettek ki Michelin csillaggal.

Fotó: currywurstmuseum.com

A minden fronton beharangozott Bunte SchokoWeltet nyugodt szívvel kihagyhatjuk, a kiállítás maga nem nevezhető tárlatnak, a kínált dolgok pedig annyira izgalmasak, mint egy kóstoltatás valamelyik plázában. De a csokoládérajongók valódi édene a Fassbender & Rausch. Vigyázat: a csoki itt nem feltétlenül desszert, érdekes meglepetésekben lehet részünk mondjuk egy paradicsomos-csokoládás salátával, vagy tésztaétellel… De akik ennyire nem kalandvágyóak, természetesen vannak sütemények és IGAZI forrócsoki.

Otthon ritkán reggelizem, itt: mindig. Néha csak egy-egy pékségbe ugrok be, vagy a Café Tinto-ba a Mehringdamm-on (elvarázsolóak a sajttorták!), hol útközben próbálok ki egy-egy kis kávézót, főleg, ahol házi készítésű sütiket hirdetnek. (Ennek gyűjtőpontja Prenzlauerberg, ami nekem régen jobb fej helynek tűnt, ma már túl bio és túl sok a kisgyerek – úgy tűnik, akik egykor bulizni költöztek oda, mostanra érettek a „kisgyerekes generációvá”. Viszont a helyek megmaradtak.) De amúgy több cuki hely van az egész városban, kedvelem a Schönhauser Alle környékét például, egészen egyszerűek is. De ahol ki van írva, hogy hétvégén svédasztal délig-egyig, ott nagy az élet.

Berlin árfekvése a többi nyugati nagyvároshoz képest elég barátságos, ráadásul megtalálhatjuk a kimondottan az ízlésünknek és a pénztárcánknak megfelelő helyeket. (A minőség miatt nem nagyon kell aggódni: az olcsóbb helyeken is jó és friss étel van, a tálalás és a miliő különbözik. Személyes kedvenceim a belvárosban: Mirchi, ahol a mangókrémleves rabja lettem, és a Chagall, ahol orosz specialitásokat kóstolhatunk, ám legjobbak a tésztaételek, például a wareniki.

Fotó: currywurstmuseum.com

És ami számomra a legnagyobb öröm, hogy itt nem macerás vegának lenni. A kimondottan vegetáriánus helyek mellett csaknem mindenhol vannak ravaszabb vagy egyszerűbb (de finom) vega fogások. Még a Currywurst Múzeumban is. Isteni tofukolbászt kóstolhattam a végén, így legalább nekem sem idegen többé a berlini „csodaétel”.

Berlin történetét megismerhetjük játékosan és halálosan komolyan is. Mindkettő mellett szólnak érvek. 

A Gruselkabinett

„Biztosan egyedül akar felmenni?” – kérdezték tőlem a portán – elég félelmetes lesz.” Magabiztosan mondtam, hogy egy kiállításban ritkán rettegek. A Gruselkabinett-be ugyanis csak azért akartam elmenni, hogy leírhassam, mekkora egy nagy baromság, és hogy miket ki nem találnak a turisták leszedésére. A végén aztán visszavontam mindent. Az egyik legszuperebb attrakció a városban, amit láttam, ráadásul az egész nem csak öncélú viccelődés. Persze a csonkolásokat, középkori kínzásokat, hóhérokat megelevenítő viaszfigurák, vagy a mozdulatunkra kinyíló koporsók tényleg nagyon szórakoztatóak, mint ahogyan az is, ahogy sikoltozva kerestem a kijáratot, egy loholó csontvázzal a nyomomban. Rettenetesen (szó szerint) szuper szórakozás járkálni a kannibálok, lelógó pókhálók, eszement hangeffektek között, gratuláció az ötletért. És azért meg külön, hogy emellé két komoly, rendkívüli gonddal megrendezett kiállítást is kapunk, a bunker történetét érdemes végigkövetni. Szívszorító, ahogy a tárlókban szomorkodnak az előkerült fényképek, halkonzervek, mű-lekvár receptek. A túlélők visszaemlékezései, fotók a korabeli pad felett. Ahogy a szemekben ott a rettegés. Megtudhatjuk (és ez még félelmetesebb, mint a fent halmokba állított koponyák), hogy a bunkernek se eleje, se vége, eddig a NordBahnhofig tudták feltárni, de ijesztően szétágazó a rendszer, van, hogy egy titkos folyosón egyik szintről a másikra jutunk… A háború alatt ezrek életét mentette meg a bunker, a háború után a menekültek elhelyezésére szolgált, később élelmiszer raktárrá avanzsált. Aztán csak állt üresen, míg 1997 február 10.-én meg nem nyitották a nagyközönség előtt. A házszáma: 23/A. Az első bunker, ami házszámot kapott.

Story of  Berlin, Berlin Museum

Látogathatunk bunkert és ismerkedhetünk a város történetével egy (sok) fokkal komolyabban is, a Story of Berlin-ben, a Kurfurstemdamm-on. Én nagyon szeretem ezt a múzeumot, komoly élmény végigmenni Berlin történetén, és nem csupán címszavakban kapni az információkat, mint a Berlin Museum-ban, ami ugyan egy óra várostörténetet ígér, de nem jut tovább az útikönyvek kivonatánál, és nekem semmi újat nem adott. Persze egy-két jól elkapott és berendezett tabló illetve makett akad, de az egész olyan, főképp a másik múzeum mellett, mint a Száz híres regényből ismerni meg az alapművet. Figyelem, a Story of Berlin-ben a bunkerlátogatásra be kell jelentkezni előre, és egy órát rá kell szánni, addig tart, és nemigen lehet kijönni. De megéri végigmenni rajta, még ha itt egészen máshogy borzongunk is, mint a Gruselkabinett-ben…

Egy város sosem csak a látnivalókról szól. Akkor ismerhetjük meg Berlint igazán, ha felkeresünk egy-két igazán jó helyet. Például az én top 10-emből.

A Yorksclösschen szerintem az egyik legszuperebb klub Berlinben (Kreutzberg), a jazz és blues kedvelőinek paradicsoma. Nekem szinte második otthonom lett itt, már akkor is kijártam, mikor a Mittében laktam. Nyáron a zseniális kertje, esténként pedig a szuper koncertek vonzanak ide, de az ételek se rosszak, és a hangulat igazán egyedülálló. Valahogy úgy érzem, mintha egy sosem létező világba csöppennék, és szól valami swing, az elkerített dohányzóban a szünetben együtt lehet nevetni a zenészekkel, és ráadásul a bulik után hajnalig lehet maradni. A jazz-rajongók másik tippje a Quasimodo épp a város ellenkező végében. (Drágább hely, a koncertekre 20 EUR a belépő), de itt igazi nagy party-k is vannak, míg a York teljesen kisklub jellegű.

Forrás: quasimodo.de

A Zosch régóta népszerű hely, bár kinézetre elég puritán. Falak, seszínű festéssel, még egy kép sincs sehol. Az egyetlen rajzocska a bejárat felett van, és egy kecskefejű békát ábrázol, talán ez a Zosch maga. Régi, levedlett asztalok, középen egy nagy kanapé, a koncertek a belső teremben vannak. A kocsmát már annak idején a Lonely Planet is méltatta, ám én annak idején egyszerűen azért szoktam oda, mert mellette laktam, és a Mitte leginkább olyan helye volt, ami a pesti romkocsmákra emlékeztetett. Az alagsorban van csocsó is, ez külön vonzó, bár ide (és az illemhelyekre) egy szűk kis csigalépcső vezet, ami bizonyos mennyiségű alkohol után megugorhatatlan akadálynak tűnhet…

A Baiz nagyon vonzó, teljesen odaszoktam. Egy igazi „úgy maradt” hely, ahová a fiatal punkoktól az örökifjakig mindenféle lázadó népség megtalálható. Kicsit anarchista, antiglobalista gyűjtőpont, mindenféle vicces figura megtalálható itt, már délután. (Mint ahogy a külön csocsó-szoba is!!!) Bent vannak a filmvetítések (Filmek a kapitalizmus végéről nevű filmklub keretében), és a rendezvények. Remek slam-poetry esten voltam, de izgik a könyvbemutatók is – olyan szerzők mutatkoznak be itt, akik műveivel biztosan nem a Dussmann KulturKaufhaus-ban ismerkedtünk meg… Később néha önjelölt művészek húzzák a talpalávalót – igazi téboly. (A műsorfüzetben is benne van, hogy lehet előre jelentkezni produkciókkal, szóval hajrá!) A hely nagy előnye (már akinek) hogy dohányzó, viszont óriási hátránya, hogy szellőzés nincs. Viszont szabad hely se sok. Ám eddig mindig le tudtunk ülni, valahogy olyan itt a légkör, hogy magukhoz invitálnak a társaságok, és ilyen barátságos pultosokat is kevés helyen találni…

A Kaffee Burger már igazi legenda, és nem is hiba dicsőíteni. Küllemre ez sem lenne túl csábító, de a koncertek miatt megéri beugrani egy estére. Akinek mázlija van, és épp akkor jön, mikor a havonta egyszer (szombaton) tartott Russendisco van (Kaminer óta kötelező tudni, mi ez!), nem lesz elégedetlen. A Kaffee Burger a nálunk is népszerű Rotfront miatt is ismerős lehet…

Berghain-ba már csak azért érdemes ellátogatni, mert egy panoráma-bárról beszélünk, a város lüktető szívében. Nem vagyok különösképpen otthon a party-életben, amikor voltunk – még nem túl későn – valami kellemes szólt. Akit jártasabb ilyesmiben, nézzen be a honlapra, minden DJ-ről bőséges anyag van fenn.

Ballhaus Ost igazi minden-egyben hely. Én legelőször fellépőként voltam itt, a nemzetközi Slam-Revuen, a nagyszínpadon, ahol egyébként alternatív, kísérletező színházak lépnek fel általában. De az előadások után jelentős klubélet van itt, és a SpiegelSaal-t (tükörcsarnok) egyszerűen látni kell!

Aki egyszerűen csak klassz DJ-kre szeretne lazulgatni, az menjen a Senefelder Strasse-hoz (a környék amúgy is buli-éden) az An einem Sonntag im August-ba. Ritka szimpatikus hely (külön dohányzó résszel, de lehet, hogy ez csak nekem fontos), szuper italokkal, ötletes belső terekkel – például mintha dobozokból lenne összerakva a fal – ám ezeken a dobozokon igen kényelemesen el lehet nyújtózni…)

Forrás: visitberlin.de

A végére hagytam a nagy magyar sikertörténetet, a berlini Szimplát és a kávézó tulajdonosai által alapított új koncert és bulihelyet, a  Badehaus-t. Ezekről nem is értekeznék hosszan, a hazai sajtóban már többször megtették. Mindenesetre nagy öröm, hogy annyire népszerűek lettek kint, hogy már terjeszkedni is tudnak. Nekem nem kedvencem a Gärtner Strasse és a környéke, valahogy a régi os36 Kreutzberg – bár tudom, hogy a fiatalok péntek-szombat esténként begyűlnek a Kottbusser Tor-nál, hogy elárasszák a környékét – túl harsány nekem… Talán ez is azt mutatja, hogy nem vagyok már fiatal… És lám: mindig megtalálom a nekem való szórakozóhelyeket. Ezért (is) szeretem annyira ezt a várost.

Ha meleg van, Berlin hatalmas parkjai megtelnek piknikezőkkel. De a természet szépségét ilyenkor télen is megcsodálhatjuk. 

A botanikus kert (Botanischer Garten)

Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy világszerte milyenek a kertek, akkor menjünk a Világok kertjébe, azaz a Gärten der Welt-be. Nagyon impozáns és lenyűgöző az egész, de az én szívemhez közelebb áll a némely szempontból kissé szimplábbnak tűnő Botanischer Garten. Az útikalauz azt írta, minden évszakban csodálatos, hát kimentünk. Előző este nagy hó esett, így közelítettük meg a csupa virágnevet viselő utca között a gigantikus parkot. Ilyenkor főleg a pálmaház a vonzó (és a jó meleg büféje), de választhatunk vezetéses túrát is a téli tájban… Azért bent, a kaktuszok és a pálmák között kellemesebb. Jó játék kitalálni, melyik növény mi lehet, én legfőbb élet-forrásomat, a kávécserjét sem ismertem fel. Viszont rátaláltam az én növényemre, a Panicus Maximus-ra. A nevével ellentétben kicsi és csenevész, ez viszont legalábbis megnyugtató.

Forrás: wikipédia

A vad növényzet és nevezetes villák helye: Wannsee

A Wannsee nevét, ha máshonnan nem, hát a történelemkönyvekből ismerjük, itt tartották ugyanis azt a konferenciát Reinhard Heydrich birodalmi vezető szervezésével 1942-ben, ahol lefektették a „végső megoldás” alapelveit. A hely ma emlékhely és múzeum.

Ha képzőművészetre vágyunk, ott a Liebermann villa,  személyes kedvencem pedig (ami roppant közel van az S-Bahn megállóhoz) a Litherarisches Colloquium, ami nemcsak irodalmi ösztöndíjasok szállása, hanem a nagyterem fantasztikus irodalmi estek helye is. Én már kétszer voltam ott (egy íróbarátnőm vendégeként), és a télikertből a tó és a parkok látványa örökké bennem marad. (És mivel nagyon közel van a cityhez (kb 25-30 perc), bátran ajánlom, hogy keressünk esetleg errefelé szállást.) Este rókák mászkáltak a kertben, nyulak, mindenfelé hihetetlen nyugalom. Nyáron nagyobb az élet, lehet csónakázni és strandolni is. Telente korcsolyázókkal van teli minden, bár én azért kicsit tartanék ettől: pár éve egy német író belefulladt a tóba, nem vette figyelembe a hirtelen olvadás.

Forrás: visitberlin.de

Mivel tóról beszélünk, nyilván halásznak is itt, épp ezért olyan nagyon nem csodálkoztam, mikor itt bukkantam rá a legkiválóbb halétteremre, ahová évek óta visszavágyom. Ez a Seehaase. Nyáron a kerthelyiség hangulata, télen a benti, halászkunyhó-imitáció fogad, és minden évszakban a finom falatok.

Összefoglalva: a Wannsee-hoz ki kell menni. És akik igazán, de tényleg és nagyon romantikusak (mint én) azok keressék fel Kleist és Henriette Vogel sírját is.

Vagy egy régi, átalakított lakásban. Esetleg egy új luxusszállodában! Mindenesetre találj egy helyet, ahol egyszerűen jól érezheted magad! Nem lesz nehéz.

A kimutatások szerint Berlin még sosem volt olyan népszerű turisztikai célpont, mint az utóbbi években. Ennek egyik nagyszerű hozadéka, hogy egyre több és érdekesebb szállás-lehetőséggel gazdagodott az eddig is széles paletta. Több helyen már magam is megszálltam az évek alatt, másokat ismerőseim ajánlották. Igyekszem a legizgalmasabbakat bemutatni.

Luxus, de nem a hagyományos módon

Életformámból adódóan a város ezen oldalát kevéssé ismerem, viszont van egy-ét új lehetőség, ami mellett nem lehet elmenni szótlanul. A Zoo-ból kilépve csodás épület tárult a szemem elé: a Waldorf Astoria. Csodálkozva mentem be a lobby-ba, valahogy úgy volt bennem, hogy ez a szállodalánc csak patinás, régi épületekbe költözik. Ez így is volt – eddig. 2012 őszén nyitotta meg a kapuit Európában az első új építésű darabjuk, ez.

Forrás: visitberlin – Scholvien

A Hotel Pullman Berlin szintén a Zoo mellett van, ebben már szálltam is meg, és ha valamit, hát ezt a hotelt szívből tudom ajánlani. Magát a hatalmas és kiváló wellness-részleggel reklámozza, és ebben valóban nincs hiba. Hatalmas medence. Mindenféle szauna, gőzkabinok, igazi ellazító oázis. És ami a legjobb itt: 11-ig lehet reggelizni hétköznapokon, és hétvégenként délig. Mondanom sem kell, ez volt nekem a paradicsom…

Ha a Mitte-ben keresünk egyedi pihenési lehetőséget, az új Winters Hotel, a The Wall of Checkpoint Charlie lehet a tippünk. A homlokzat a Fal-at idézi, speciális dizájnnal.

A régi NDK-s idők nagy hotelje a Park Inn mindig elképesztett – az Alexanderplatz-on magasadik ugyanis, és amikor kislány voltam, arra gondoltam, itt kell majd egyszer megszállnom. Ez végül nem jött össze, de most – mivel az egyik ismerősömnek ezt ajánlottam, magam miatt – megnézhettem belülről. Nagyon szuperül felújították, de ami a legfantasztikusabb benn (azon kívül, hogy a város lüktető szívében van), az természetesen a felsőbb emeletekben a kilátás.

Izgalmas szállások – szerényebb büdzséhez igazodva

Ami szerintem a legizgalmasabb Berlinben, az éppen a hostelek sokszínűsége. Ötlet és innováció, játékosság és praktikum. És ne higgyük, hogy csak a nagyon fiataloknak érdemes egy-egy jópofa hostelt kipróbálni!

Forrás: ostel.eu

Ha valóban vissza akarunk csöppenni a múltba, válasszuk az Ostel-t. Egy panelházat alakítottak szállássá, megtartva a régi NKD-s dizájnt, mintha tényleg beültünk volna egy időgépbe. A bútorok, a tárgyak, és nyilván az egész feeling ezt sugározza. Persze nekünk, magyaroknak ebben nincs semmi újdonság, ebben éltünk, de még nekem is elszorult a szívem, mikor megpillantottam a tapétát… Egy régi lakásban éreztem magam, a gyerekkoromban. Már csak ezért megéri. És az árak igazán barátságosak…

Másik nagy kedvencem a csopaki lakókocsi-kempinget idézi – komfortosabb kiadásban. A Hüttenpalast már a nevében is mókás, hát még a kivitelezés! Ez is egyfajta időutazás, elfelejtett nyarak emléke ugorhat be.

Kicsit punkosabb és lazább a Mitte-ben, a Múzeumsziget és a Zsinagóga mellett az igazi bulihostel, a Helter-Skelter. Ide legjobb nagyobb társasággal érkezni, és egy hatalmas apartmant kivenni. Én is így tettem pár éve. A reggeli is príma, bár azt nehezen feledem, hogy ébredéskor egy kába, tarajos punk ült az ágyam szélén. Nem volt veszélyes a dolog, kiderült, elfelejtettem bezárni az ajtót (azt hittem, önműködő), neki meg halvány fogalma sem volt, melyik a szobája…)

Berlinben zavarba ejtően sok a direkt turistákra szakosodott intézmény. Nehéz a választás, mert mindegyik vonzónak tűnik, és elég drágák is. Próbálok segíteni!

Viasz-valóság

A Madame Tussauds Berlin az Unter den Lindenen a londonihoz mérten kicsi és kevésbé mozgalmas, de ez talán – főleg akinek nincs összehasonlítási alapja – nem akkora probléma, így is bőven kínál egy-két órányi szórakozást. Az elmaradhatatlan világsztárok mellett ugyanis erős fókusz van a német hírességeken és történelmi alakokon. Nagy a vidámság Vilmos császár előtt, főképp, hogy a sisakja felvehető, mi is csináltunk pár mókás fotót. Mint a német fővárosban minden fontos helyen, itt is foglalkoznak a holokauszttal. Remek bábu van az ellenálló Sophie Scholl-ról (az életéről készült fantasztikus filmet nálunk is bemutatták annak idején), és megrázóan életvidám Anne Frank mása. És igen, Hitlert is megtalálhatjuk. Ő az egyetlen, akinek a szobra el van kerítve, meggátolva ezzel azt, hogy olyan képek készülhessenek, amik bántóak. Brecht, Beckenbauer, a német Legyen ön is milliomos vezetője, olyan sztárok, akiket én sem ismerek. Ám a legnagyobb vidámság persze abban áll, amikor Lady Gaga-ként változtatjuk a ruháinkat, vagy lefekszünk Freud díványára. Jelenleg a Beatles vendégeskedik itt – de a tömeg miatt nem tudtuk fotózni. Ha lazítani akarunk a sok múzeum és séta között, itt a helyünk!

Mesés kilátások!

Berlin belvárosa (ahogy felmértem) négy kiemelt helyet is reklámoz, ahonnan ránézhetünk erre a fantasztikus metropoliszra. (Ráadásul mindezt léghajóval is megtehetjük, de erre én nem mertem vállalkozni, a repüléstől is rettegek.)

A Potzdamer Platz-on a Panoramapunkt érdekessége, hogy Európa leggyorsabb liftjével 20 másodperc alatt érünk a tetejére, ahonnan egész Berlint beláthatjuk. A Jochen Schweizer Base-Flying számomra riasztó (és drága, 50 EUR-tól kezdődik), de a beszámolók alapján igazán izgalmas, már aki bírja az olyasmit, hogy egyszerűen lerepül (kibiztosítva persze) a Park Inn Hotel tetejéről… A Humboldt-Box egészen más kategória, ráadásul nem csak kilátást és remek kávézót kínál. A fura, modern kis doboz a Múzeumsziget szomszédságában az egykori Köztársasági Palota helyén emelkedett. Én még voltam ott, 2004-ben, amikor már csak időszaki kiállításra használták azt a ronda, azbeszt tartalmú (többek között ezért is kellett elbontani) mosntrumot, amit még a szocializmus dicsőségére emeltek. Jelenleg a Berliner StadtSchloss „újjáépítése” folyik. A homlokzatot rekonstruálják – ebből egy pompás rész már látható – és mögötte, Németország legfontosabb kulturális beruházásaként egy valódi tudás-centrum létesül. Én nagyon élveztem a kiállítást, főleg a zene –és videotermet, ahol a világ kulturális kincseivel ismerkedhetünk meg. De ha választanunk kell – például időhiány miatt – a lehetőségek között, én még mindig a jó öreg Tévétoronyra szavazok. Már csak azért is, mert ugye a város egyik emblémája lett, és nagyon jó a folyamatosan forgó kávézója. Nem olcsó mulatság, 12 EUR csak a belépő, és a kávézóban is ott hagyunk legalább ennyit, de ha éppen  sötétedés előtt érkezünk (készüljünk hosszas sorban állásra!), láthatjuk a nappali és a kivilágított várost is. Nem tudom megunni.

Folyt.köv.

Ritka az a nagyváros, aminek két állatkertje van. Berlinnek is csak az egykori megosztottsága miatt: mind a keleti, mind a nyugati részre kellett egy. Melyikbe menjünk? És ha egyikre sincs időnk, van-e alternatíva?

A Tierpark számomra szürreális élmény volt, holott a gyerekkori emlékeimből nagyon fantasztikusnak rémlett. Az U5-ttel tudjuk megközelíteni az Alex-ról, de így is elég messze van. Területe hatalmas, ami azért is meglepő, mert a kihasználtsága ezzel fordított arányban áll. És a látványnak nagyon nem tesz jót, hogy régi, tízemeletes paneltömbök között terül el. Nyáron fantasztikus lehet ez a nagy park, de hát Berlin tele van ilyenekkel, ez nem bírna különösebb vonzerővel… Kicsit bizarr, hogy tíz perceket gyalogolunk anélkül, hogy élő állatot látnánk. Aztán hopp, hirtelen elénk kerül egy betonblokk, a nagymacskák otthona. És itt még egy hatalmas sokk: a pompás tigrisek, az oroszlán és az egyéb ragadozók be vannak szorítva egy-egy kis cellába, reménytelenül mászkálnak fel és alá. És körben a hatalmas zöld terület – tényleg nem értem, hogy miért nem bővítik ki inkább az állatok életterét. A táblák néhol össze-vissza mutatnak, a majomházat például nem találtuk meg, a nyilak kétszer is zsákutcába vezettek: rejtélyes konténerszerű épületek közé, ahol nagy piros tábla jelezte, belépni tilos. Szomorú hely, mintha elfelejtkeztek volna róla, itt maradt volna a múltból. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egyetlen mosdót se találtunk ezen a rettentően nagy területen… Csak a bölények és a tarajos sülök látványa kárpótolt mindenért… Mondjuk az sem kevésbé meghökkentő, amikor észrevettük, hogy a tevék a hóban sétálgatnak…

A Zoo, a legendás nyugati állatkert nemcsak ebben az összehasonlításban emelkedik ki: egész Németország legrégibb állatkertje (1844-ben nyitott), Akváriuma pedig (nyitás: 1913) a világ legfajgazdagabbika. Itt található a legnagyobb európai madárház is. Sosem hagyom ki, ha itt vagyok, mindig van valami újdonság, most például egy hatnapos gazella botladozásában gyönyörködtünk… Kísérőm sapkája a majmokból valóságos eksztázist váltott ki: odagyűltek a rácshoz, próbáltak kommunikálni velünk… Most láttunk egy igazán szomorút is. Az oroszlánpár női tagja úgy tűnik, megbetegedett. A szomorú hím szívszaggatóan üvöltött mellette, böködte, borzalmas volt… De a csodás épületek között sétálni még télen is igazi élmény. Aki teheti, látogasson el ide: két-három óra alatt megnézhető. Persze a legjobb valóban az akvárium, mintha valami mesébe lépnénk be…

Ha nem akarunk (vagy tudunk) órákat tölteni egyik helyen sem, akkor irány a Seelife! A Seelife voltaképpen egy igényesen felépített turistacsalogató a belváros szívében, olyasmi, mint nálunk a Camponában a cápás-halas attrakció. S hogy ennek ellenére miért érdemes benézni mégis? Az ötletes és igényes kivitel, az interaktivitás és az AquaDom miatt. Mikor beléptünk, majdnem hangosan felnevettem: előttem két akváriumban a vacsorám és a reggelim úszott: halchips és pisztráng… Az édesvizektől – konkrétan a Spree-től startolunk, eljutunk Wannsee-ba és a hamburgi kikötőbe is. Nagyon élveztem a berendezett mini-városok látványát, a házakat, vasmacskákat, és halak életét megrontó szemeteket a vízben. A tenger élővilágát igazi pompájában nézhetjük meg, és közben nem kevés kvíz-játékból szerezhetünk játékosan információkat a csikóhalaktól a cápákig. Ám az AquaDom visz mindent. Egy liftbe lépünk, é egy halakkal teli hengerbe jutunk. Belemerülünk a tengerbe, csodálatos. Főleg a kisgyermekek imádták. (Rajtam kívül persze.) Ez a kaland simán beiktatható egy pár napos városnézésbe is, és már csak a kicsik elragadó lelkesedése miatt is megéri!

Berlinale ide vagy oda – itt amúgy is rengetegszer járok moziba. Mert a berlini mozik nem csupán vetítőtermek: a legjobbakban mindig van valami plusz. Itt a top. Nézzük!

A Babylon úgy néz ki, mint egy régi kultúrház, nyilván a jó öreg NDK-s időkből maradt, nem is nagyon frissítettek rajta. Központi helyen van, éppen a Volksbühne szomszédságában, és a mozi erőssége a filmklubjaiban van. Legutóbb az Új Hullám filmhéten jártam ott, sosem hittem volna, hogy Berlinben látom majd először A négyszáz csapás-t… Profilja a mi Örökmozgónkhoz hasonlítható, így mindenféle korosztály jár oda. A filmekre legalábbis. De a régi falakk között esténként koncert és buli van. A büfé elég fapados, de szerencsére két lépéssel arrébb már remek, félhomályos bárok várnak…

Forrás: Visitberlin – scholvian

Másik favoritom a Prenzlauerbergben lévő igaz kultúrparadicsom, a Kulturbrauerei. Itt a legfrissebb filmekből áll a felhozatal, de ide tényleg nem csak „nézni” megyünk. Hanem enni-inni, beszélgetéseket meghallgatni, és aztán ott a klub! Havonta egyszer, pénteken komplett az őrület, a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes éveket idéző retro-mulatságban vehetünk részt. Én ritkán táncolok, de itt nem lehet ezt kihagyni…

Kicsit messzebb a belvárostól egy másik komplexum található, a Brotfabrik. Villamosozni kell, nagyon hosszan, de egyszer legalább megéri. Szép példája a hely az egykori gyárak újrahasznosításának, akárcsak a lipcsei Spinnerei. A Brotfabrikban két színházterem található, melyekben kísérletező jellegű előadásokat nézhetünk meg, és felolvasásokat hallgathatunk, a mozi pedig régi, legendás filmekből válogat. És természetesen van kortárs galéria és kocsma is…

New York Kino a York mozilánc része, és Kreutzberg szívében, a Mehringdammnál van. Hagyományos kismozi, két teremmel, az aktuális művészfilmekből csemegéz. Mivel nekem tényleg a szomszédomban van, csak át kell ugranom…

Szívemnek különösen kedves a vicces nevű Krokodil. Ennek a kis mozinak idén különös jelentősége van. Maga a mozi a kelet-európai és orosz filmekre specializálódott, és mivel 2013-ban Berlinben orosz évet ünnepelnek, a programsorozatban kiemelt helyet foglal el ez a kicsi, otthonos tér, ahol az aulában mindig különleges kiállításokkal fogadják a látogatókat.

Ha igazi filmpalotába vágyunk, nem szabad kihagynunk a Delphie Palast-ot. A harminca-negyvenes években a Delphie Palast (Swing-Mekka a Kant utcában – így nevezték) volt az egyik legnépszerűbb tánclokál a városban, grandiózus, pompás, elegáns. Romok maradtak csak belőle. A világháború után két évvel konkrétan a semmiből varázsolódott elő a mozi, aminek terve eleinte fantazmagóriának tűnt csak. Még egy kis érdekesség: 1952-ben (!) itt mutatták be az első 3D-s filmet, amit megszakítás nélkül vetíttek le… Ha valódi mozi-feelingre vágyunk a régi időkből, mindenképp látogassunk el ide!

A Berlinale látogatói a Cinestar – Sony Center–t már kívül-belül ismerik, igazi high-tech élmény, a modern mozizás csúcsa ez, a szintén csúcsmodern Potzdamer Platz-on. Akinek idegen ez fajta modern építészet, gondoljon arra, mi volt a Potzdamer Platz-on annak előtte? A fal, pusztaság, kihaltság – és nyulak, ezrével, amik a Tiergartenből szökdöstek át a rideg vidékre. A Potzdamer Platz egy város diadala a múlt felett…