A belváros – 1. rész

Turistaként ritkán van arra lehetőségünk, hogy egy teljes napot egyetlen múzeumnak szenteljünk. De a Historisches Museum-ot (Történeti Múzem) semmiképp nem szabad kihagyni.

Utcai viseleteket indultam fotózni, mert Berlinben az egyik legszórakoztatóbb tevékenységeim közé tartozik, hogy csak megyek, és nézem a figurákat. Rögtön a metrón leült velem szemben egy alak, aki elképesztően nézett ki: felül tüsi volt a haja, ám fejközéptől lágy hullámokban omlott alá. Szinte rongyokban volt, holott a géppark, amit magával cipelt, jól szituált embere engedett következtetni. Kaptam is elő a gépem, mire morogni kezdett, majd hadonászni, konkrétan röfögött, mire én futva menekültem. A Lustgartenben kezdtem bóklászni, abból baj nem lehet, gondoltam, és amúgy is le akartam fotózni a szépen felöltöztetett fát. Ez sikerült is.

Nyáron persze klasszabb a hely, de így is jó nézni a padokat és napozóágyakat. Na, a következő áldozatom, a néni az egyik ilyenen ült. Régi, özönvíz előtti bundát viselt, de a rúzsa belevöröslött a ködbe. A fején – nem viccelek – egy horgolt terítő volt, az alól göndörödtek ki platinaszőke, ondolált tincsei. Egy jelenség volt.

Kaptam elő a gépem, és innentől konkrét volt az életveszély. Egy fa mögül előugrott a hapsija (hasonlóan épületes látvány) és kiáltozva elzavart. A Historisches Museum bejáratáig ügettem. Csak jövő héten akartam feltérképezni a legendás MúzeumSzigetet, de ha már itt vagyok… (Persze a részletesebb leírás és többi múzeum se várat sokáig magára.)

Szerencsére a divat ott van mindenütt, itt is. A múzeum lobbyjában Stephan Hann 5 ruhaszobra fogadja a látogatókat, az installáció az 1987 október 28-án alapított, tehát most a huszonöt éves jubileumát ünneplő múzeum tiszteletére készült. (Hivatalosan csak 2012 végéig lettek volna kint a lélegzetelállító alkotások, de a nagy siker miatt logikus a hosszabbítás.) Hann olyan designer és művész, aki szereti kultúrtörténeti tartalmakkal megtölteni az anyagokat. Most plakátokat, az eddigi kiállításokon bemutatott filmeket, fotókat és reprókat használt fel a munkájához. És persze sok-sok swarovski kristályt. Így egyszerre több történetet viselnek a babák, és kétféle valósággal néz szembe a szemlélő. (Az ötlet, hogy kisfilmek fussanak a testemen, megragadott. Nem is tudom hirtelen, miket választanék…Valami brutált előre, egy dogmafilmet, és az Elfújta a szél futna hátul. A könyökömnél a Titanic menne, de az csak a húgom miatt, jelzésként.)

Érdemes végigmenni az állandó kiállításokon is, mind a kettőn, mert a kezdetektől 1994-ig tekinthetjük át a német történelmet. Kedvenceim persze az életképek, a gazdagon berendezett vitrinek, és ó, igen, a korabeli ruhák! Mint az alábbiak is, 1790-ből:

Ilyen kicsi melle manapság csak Keira Knightley-nak van…
De találunk ismerős szobabelsőket és vonatkupét a Honecker-érából, és a nyolcvanas évek híres német „erotikus” filmek plakátjaiból is fellelhetünk egy csinos válogatást. (Biztos vannak, akiknek még fogalom a hangalámondásos NSZK fülledtség…)

Ám a múzeum nagy ereje az időszaki tárlatokban van. Egy modern hallon kell átmennünk a régi részből az újba – ha nem riasztanak a méretek, itt meg is pihenhetünk:

Jelenleg két kiállítás fut, az egyiknek, a Verführung Freiheit-nek (szabadság iránti vágy) komoly magyar vonatkozása van, kisfilmek futnak például Mauer Dórától és Kovásznai Györgytől, egy érdekes objektum látható St. Auby Tamástól is. 28 ország 113 művésze járja körül a szabadság legtágabban értelmezhető kérdését. Külön posztot érdemelne a tárlat, sőt, inkább látni kell, sajnos február közepén bezár.

A másik viszont április végig látható: a német történelem száz képben elmesélve. (Im Atelier der Geschichte – a történelem műtermében címmel) Illetve egy kísérlet ez az elmesélhetőségre. A nagy császárok képmásától a hétköznapi életképeken át jutunk Lenin és Sztálin közös képéig, és tovább.

Közösségi terekben sem utolsó a hely, remek shop, kitűnő kávézó, és egy fantasztikus mozi is vár minket. Nagy kedvencem a Zeughaus Kino, ami hasonló talán a mi Örökmozgónkhoz, régi filmek futnak a Solaristól az Alphaville-ig (sokszor van angol feliratozás, a programot meg kell nézni), és kiemelt események, mint amilyen a Berlin.Dokument program is, ahol havonta egyszer dokumentumfilmeket nézhetünk meg Berlinről. Amikor kint éltem, gyakori vendég voltam, most is az leszek. Így ugye már érthető ez a teljes nap?