Tom, az avatar

Magamtól nem mentem volna el a technikatörténeti múzeumba, gondolván, mit érdekel ez engem. De a barátaim elcsábítottak, és mondhatom, csodálatos élmény volt. Két-három órát szánjunk rá, főleg, ha gyerekekkel érkezünk. Nekik igazi paradicsom.

A Technikmuseum a város szívében van, a Gleisdrei-eck vagy a Möckernbrücke megállónál kell leszállni hozzá, mindkettőtől egyforma hamar elérhető. Ám belváros ide vagy oda, a U-Bahn-ról leszállva egyáltalán nem egy városias vidéken találhatjuk magunkat, hanem eredeti indusztriális környezetben, ami engem egyszerűen lenyűgöz. Jól ki van táblázva minden a komor gyárépületek között, könnyen találjuk a múzeumot, ettől ne féljünk. (A nőknek kissé veszélyes a terep, útközben egy hatalmas fashion komplexum található, és nézelődésre csábít.)

A négy szinten található látnivalók beszippantanak. Az alsó csarnokokban a német vasút fejlődését követhetjük nyomon, de nem ám akárhogyan! Mozdonyok és korabeli szerelvények mindenfelé. Igazán lenyűgöző például egy, a vasút hőskorából származó vagonba beszállni, és megnézni az 1800-as évek luxusát, a bordó bársonypamlagokat, amilyeneket csak kosztümös filmekben láthatunk. És mellette a nem ennyire előkelő utasok valódi fapados fülkéit, amelyekben derék-kínzó lehetett a hosszú utazás. A legszebb darab egy csupa dísz és pompa szerelvény, Vilmos császár személyes úti-szentélye. Ez előtt vagy tíz percig álldogáltam. Mintha egy mozgó budoár és bálterem keveréke lenne. Egészen a nyolcvanas évekig „utazhatunk”, áttekintve a kelet és a nyugat kínálatát. Döbbenetes volt megtalálni egy régi Mitropa mozdonyt… Még ilyennel utaztam annak idején, 1986-ban ide.

A negyedik és harmadik szinten a fotózásé és a filmezésé a főszerep. Ez is igazi játszótér a gyerekeknek, nézegetik szájtátva a háromdimenziós fotókat, játszanak a filmtörténeti őskor pörgethető foto-filmjeivel. De a fő őrület az „élő” avatar. Próbáltuk fotózni, ami ilyen szürreális jelenségnél kissé nehéz, de a lényeg, hogy Tom (így mutatkozik be) feje előttünk lebeg a semmiben, és megszólalásig (sőt azon túl is) olyan, mintha élne. A kicsik alig hisznek a szemüknek, próbálják megfogni, megérinteni, de persze egy vetített képet lehetetlen.

Az első emelet gyógyszertörténeti tárlata általános érdektelenségbe fullad, nem úgy a külső helyszínen, a múzeum másik épületében található időszaki kiállítás, ami az autózás történetét mutatja be, a legelső Benz kocsitól a hatvanas évek hibridautóin át a trabantig…

Ha végigjártunk mindent, jól esik egy kávé a múzeum különleges kávézójában, a Café Anhalt-ban, amit tényleg szívből ajánlok. Nemcsak a kávé, a levesek is kiválóak…