Egészen mostanáig nem tudtam, miért lett Berlin olyan kitüntetett hely a melegek számára. Nem tudtam, de tetszett. Most, hogy tudom, még inkább.
Fotó: Mathesius
A Schwules Museum (melegek múzeuma) Kreuzbergben van, az egykori Nyugat-Berlin bulis szívében. Akit érdekel a meleg-kultúra, annak mindenképp fel kell keresnie a helyet, főleg az állandó kiállítás szolgál érdekes tudnivalókkal. Én például nem tudtam, miért épp Berlinben az a város, ahol ennyire erős ez a szál, de itt, a hagyományok megismerésekor tiszta lett minden. Persze a tárlaton egészen visszanyúlunk az ókorig, majd a középkoron át (ahol még lefejezték és utána felgyújtották azokat, akik a saját nemükhöz vonzódtak) egészen a közelmúltig vezet a kalauz. (A feliratok német nyelvűek, de minden megvan angolul is, csak kérni kell a teremőrtől.) A világ első meleg önszerveződése is ebben a városban alakult (1897-ben!), épp az ellen, hogy a rendőrség ne háborgassa őket, és hogy ne tekintsék betegeknek azokat, akik máshogy élnek és máshogyan szeretnek, mint a többség. Megfogalmaztak a tagok egy kiáltványt is, Mit kell tudnia a népnek a harmadik nemről címmel. 1904-ben már harmincezer orvos is aláírta a petíciójukat! Arról is itt értesültem először, hogy 1918 és 1933 között Berlin volt nemcsak az ország, hanem a testkultúra, a szabad szerelem fővárosa is, a Melegek Metropolis-ának is nevezték. Rengetek mulató, bár létesült, könyvesboltok nyíltak, és megjelentek a saját újságjaik is. Ennek vetettek véget a nemzeti szocialisták. A tárlaton hangsúlyos helyet kapnak a náci üldöztetés dokumentumai, külön falon a haláltáborokban megölt áldozatok listája.
Fotó: Legát Tibor
Berlinben immár – a holokauszt áldozatainak emléket állító, megrendítő kőtenger szomszédságában, a Potzdamer Platznál – megtalálhatunk már egy magányos kőemlékművet is, amely az üldözött és megölt homoszexuális áldozatoknak állít emléket. Belenézhetünk a tömbbe egy ablakon keresztül, és bent, a csupasz, rideg belsőben egy végtelen film pereg: két férfi megcsókolja egymást. (Kötelező lenne megtanulni Berlin nyitottságát. Büszke lehet magára az a város, ahol egy ilyen emlékhely létrejött.)
Mint azt a múzeumban láthattuk, a város meleg-kultúrája a háború után újraéledt. (Főképp a régi nyugati területeken, Kelet-Berlinben épp csak megtűrték őket…) Ma is az egykori nyugat területén van a legtöbb nyilvános bár és szórakozóhely, a legnépszerűbb Schöneberg, ott is a Motzstrasse, ahol tényleg egymást érik a szivárványos helyek és nagyobb meleg rendezvények. (De a város szinte mindegyik kerületében találunk egy-egy bárt vagy kávézót.) Tájékozódni a Siegessäule című magazinból tudunk. Az is a város nyitottságát jelzi, hogy ez a lap minden moziban és sok szórakozóhelyen ki van téve, ingyen elvihető.
Fotó: visitberlin.de
Az általam meglátogatott, csak szombaton nyitva tartó leszbikus bulihely a Serene Bar volt, a Schwiebusser Strasse-n. Azért ide jöttünk, mert a legtöbben ezt ajánlották, állítólag ez a legszuperebbek között van. Minden lángoló vörös, a falakon képek, gyönyörű nőkről. Az ajtónál a kidobó is nő, ide férfiak nem járnak. A bejárat mellett egy rajzfilm pereg. A pultnál torlódás, a táncparkett teli van, remek a hangulat. Teljesen átlagos klub lenne, amilyenekkel tele van a város, ha nem lenne ez az övezet csak és kizárólag a lányoké. Hajnalig maradtunk végül, mert nagyon jól éreztem magam. Egyszerűen megnyugtatott az, hogy nem kell asztali bámulóktól tartanom, senki nem szólított le, és nem zavarták meg a beszélgetésünket. Akik sokat lejárnak, természetesen ismerkednek is itt, ennek is megvannak a szabályai. Én nem akartam ismerkedni, csak lazán szórakozni, és ez sikerült is. Azoknak is szívesen ajánlom a helyet, akik egyszerűen csak – akár heteróként – egy csajos estét szeretnének maguknak, anélkül, hogy ezer pasi rögtön zaklatni kezdje őket…
Kommentek