Aki Berlinbe jön, és kicsit is szereti a zenét, minimum egy operaházba a három közül érdemes ellátogatnia. Nem kell feltétlenül egy Walkürt végigülni, én legutóbb például egy dalesten voltam, a Komische Oper-ben.
Fotó: Monika Ritterhaus
A Komische Oper belső tere lenyűgöző. (A külseje nem annyira, betonblokknak látszik, ezért is hatalmas meglepetés belépvén szembesülni a képpel.) Cukros persze, csupa arany, csupa páholy, bordó, bársonyos székek, hatalmas tér. Én kedvelem az ilyesmit. A ház jegyárai is vonzóak, még a legolcsóbb, 12 euros helyről is tökéletesen látni és hallani mindent. De a legnagyobb újításuk vastapsot érdemel. Jó pár operaházban jártam már, de ilyesmivel eddig én nem találkoztam. A feliratok nem ám a színpad felett futnak (amitől néha a remek bázeli operában is kizökken és elgémberedik a nyakam), hanem az előttünk lévő szék hátoldalán, épp olyan magasságban, hogy a színpadot és a szöveget is egyaránt befogadhassuk. Ráadásul több nyelv közül választhatunk, ami a legnagyszerűbb az egészben; az előadások szövege német, angol, francia és török nyelven is olvasható. (Nagyon nevettem a „köztes” feliratokon, például a mű előtt azon, hogy „Élvezze az elérhetetlenség luxusát, kapcsolja ki a telefont…”)
Fotó: Gunnar Geller
Épp Kurt Weill hét volt, én pedig Kurt Weill rajongó vagyok. Az Ute Lempert estre nem lehetett jegyet szerezni, de szerencsére a többi műsorra igen, ráadásul ritka, alig játszott darabokat is elővettek, így az általam kiválasztott Die Sieben Todsünden (A hét főbűn) című Brecht-Weillt opuszt is, amit érdekes módon a szerzőpáros még az Amerikába való emigrálásuk előtt írt, egy – épp Amerikában – szerencsét próbáló testvérpárról. A rendezői koncepció szerint a két Annából egy lett, a testvérpár mint a személyiség két oldala jelenik meg előttünk. Ám ehhez egy olyan zseniális színésznő kellett, mint Dagmar Manzel. Amint megjelent a feje a függöny mögül, a reflektor holdat idéző fényében, és énekelni kezdett, rögtön elragadta a közönséget. És a feszültséget végig tartotta – teljesen egyedül, ráadásul díszletek nélkül – az előadás alatt. Előttünk omlott össze, és pörgött át az őrületbe, és a végén, mikor boldogan énekli, hogy sikerült, amit eltervezett, a nézők szemébe inkább könnyek gyűltek. Mert láttuk a siker árát. És láttuk ennek a nőnek a belső drámáit, és gyötrelmes átváltásait is. Sokáig látható még az est, hiba kihagyni!
Berlin másik két operaházáról
A tekintélyes Staatsoper éppen átépítés alatt áll (2010 szeptembere óta), a jobb akusztika kedvéért, de a munkálatok csúsznak. Idén októberre tervezték az Unter den Lindenen álló épület átadását, de a legújabb hírek szerint 2015-ig reménykedni sem érdemes az átadásban. A főváros jelentős projektje ez, a rekonstrukció alsó hangon is 250 millió eurot igényel. A munkálatok alatt előreláthatólag 2015 nyaráig az előadások a Schiller Theaterben láthatóak (Bismarckstr. 110), a nagynevű, és a tavaly századik jubileumát ünneplő, de immár 101 éves, legendás Deutsche Oper Berlin szomszédságában. A Deutsche Oper Berlin Németország második legnagyobb operaháza (Berlinben a legnagyobb), ami annak idején Beethoven Fidelio-jával nyitotta meg kapuit. A maga 1859 ülőhelyével és magas látogatottságával (42 százalékkal vezet) valóban a legnagyobbak között a helye. Felhívnám még a figyelmet a ház 2008-ban létrehozott gyerekkórusára, amely igen fontos szerepet kapott immár a zenei programok között, és ami évről évre karácsonyi hangversenyt is ad. Idén a ház Verdi és Wagner jubileumot ünnepel, a teljes Ring is látható-hallható többek között. (Akik részletesebb képet szeretnének kapni akár egy-egy előadásról is, annak az operaházak weblapján kívül ajánlom a Berlinben élő magyar kritikus, Novotny Anna élvezetes – magyar nyelvű – írásait, az Operavilág site-ján! Nekem eddig jó kalauznak bizonyult.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: