Dartsozni a filharmóniában?

Nem, ez nem sikerült, de nagyon közel jártunk hozzá. Ha az egész szerkezet nem szakad le a falról, azt is megtudhattam volna, hogy a trombitások vezetője ebben is verhetetlen.

fotó: petit-hoppe

A kicsit zűrös, akklimatizálódós első hét lezárásaként valami igazi polgári szórakozásra gondoltam, így jött az ötlet, hogy elmenjek végre a Berliner Philharmonie-ba, meghallgatni a berlini filharmonikusokat. Azt a zenekart, ami egyszerűen világklasszis, benne van a világ top 5-jében, vannak évek, amikor listavezetőként. A szögletes, modern sátorszerű épület a város szívében található (Kemperplatz, Mitte), a Potzdamer Platz-ról mindössze öt perc sétányira.  Magát a Filharmóniát 1882-ben alapították, de még nem ezen a helyen állt. Sok költözés és átalakítás után Hans Scharoun (organikus építész) tervei alapján 1963 október 15.-én nyitott meg újra. A terem belülről csodálatos! Az ötszögletű, teraszos elrendezésű, elsőre kaotikusnak tűnő térben először megijedtem: itt se látni, se hallani nem fogok semmit. A különös elrendezés végül hihetetlen ravaszsággal tárja fel magát – a zenekar középre van rendezve, és mi nézők-hallgatók tényleg bárhonnan élvezhetjük a zenét.

Eddig a drága jegyárak tartottak vissza, de most már tudom, hogy van megoldás! Nem kell feltétlenül stroke-ot kapnunk az átlag 70-130 (legdrágább 200) euro-s tarifától, mint mindenhol, itt is van kiskapu, amin érdemes beslisszanni, már csak azért is, hogy megnézzük belülről a lélegzetelállító koncerttermet. (A honlapon megtaláljuk az ablakot, ahol sok koncert élőben élvezhető online, de ott nem hat ránk az a belső, mélységekkel és dimenziókkal játszó, perspektívákat megmozgató látvány, ami a belépéskor ér.) Célszerű indulás előtt megkockáztatni egy telefont, mennyire van tele a terem. Ha azt mondják, kapható még jegy, el lehet indulni, és a 7 euro-s állójegyre beruházni. Ha már bent vagyunk, miénk a pálya, meg kell lesni, a sokadik csöngetés után mely helyek vannak még szabadon, és lecsapni rájuk. Most pénteken Mendelssohn (a kedvencem) Itáliai szimfóniája és egy Bruckner darab volt, Riccardo Chailly vendégdirigálása mellett. Tényleg nem érdemes kihagyni egy ilyen estét, az év első felében lesz több Schumann és egy Bartók darab is.

A zenekar különlegessége, hogy négy magyar zenész is játszik benne, Szűcs Máté (brácsa – hihetetlenül édes, ahogy szinte táncol zenélés közben…), Almási Zoltán (hegedű),  és két trombitás, Velenczei Tamás és Tarkövi Gábor. Nos, mi ez utóbbi közbenjárásával mentünk le a zenészbüfébe, gratulálni és koccintani egyet. Ez hajnalig tartott. A büféből végül kipateroltak bennünket, felmenekültünk a fúvósok öltözőjébe. A fiúk már ittak kicsit, jó ötletnek tűnt egy dartsmérkőzés, amivel a komoly zenészek úgy látszik koncertek előtt levezetik a feszültséget. Legalábbis eddig – már nem is tudom, hogy zuhant le közénk a tábla. Az is kiderült, nem leszek jó fúvós, már csak a sok cigi miatt se, a tüdőm kirepült, mikor egy kisebb példányt meg szerettünk volna szólaltatni. Nem úgy a kis Kingának, házigazdám lányának, akinek kölcsönkérték ezt az izét – ma reggel iszonyú trombitaszóra riadtam, a fejem majd szétpattant… Gondolom hasonlót érezhettek a biztonságiak is, mikor mi gyakorlatoztunk.