Imádom télen Berlint, és ezt sokan nem értik, pedig szerintem kicsit másképp van itt hideg, mint otthon. De azért valóban nem árt felkészülni indulás előtt. Nőknek lelkileg is.
A lényeg: a praktikus cipő!
Hacsak nem egyik taxiból szállunk a másikba, a legfontosabb tanácsom, hogy ne kísérletezzünk tűsarkú cipővel, sőt, már öt centinél magasabb sarokkal sem. Sosem felejtem el, mikor először balanszíroztam az utcák során. A nap végén már irigykedve néztem mindenkire, aki egyáltalán járni tud… Berlin a tágasság városa. Ám amilyen lenyűgözőek a hatalmas allék, a széles sugárutak, amilyen ámulatba ejtő a grandiózus, szinte átláthatatlan utcák sora, olyan nehéz erővel bírni a sétákat. Nem is nevezném ezt sétáknak. Ezek mini-túrák. Menetelések. Hiába a remek metróhálózat (a tömegközlekedésről majd később), azért bizony a megállók elég messze esnek egymástól. Ha valami a megállótól csak 5-10 perc sétára található, az már remeknek, közelinek tartható. A turizmus központjának számító Mittében meg aztán tényleg felesleges közlekedési eszközökre szállni. Egyszóval a gyaloglás nem választás kérdése. Vagy gyaloglunk, vagy ne is menjünk sehová. Épp ezek miatt a kényelmes lábbeli elengedhetetlen. Persze, sóhajtanánk, mi nők már hozzászoktunk, hogy igazán lépés-gyilkos tűsarkakban is eltipegjünk bárhová. Ám akkor még nem jártunk errefelé! Mert ami igazán megkínozza testünket, azok a macskakövek, amikkel oly gazdagon behintették az egész várost. (Tényleg, bárhová megyek mindenütt kisebb és nagyobb kockákból álló kőtenger, ember legyen a talpán, aki tűsarokban képes végigmosolyogni.) Nagy havazás idején viszont ne számítsunk arra, hogy felsózzák az utcákat, mert nem teszik. Gyakori látvány, hogy nyílt színen vágódnak hasra előttünk. Addig én is szívből kacagtam az áldozatokon, mígnem egyszer az Alex-nél magam is el nem vágódtam. Egy előnye viszont mindenképpen van a dolognak: a só nem marja szét a csizmánkat. És már ez is valami.
A legjobb arcpirosító a szél!
Mióta megérkeztem – csaknem egy hete – kitartóan esik az eső. (Angliában éltem meg ilyen teleket…) Ha szakad, az még oké, mert előveszem az esernyőt, ám inkább az alattomos szemerkélés a jellemző, váratlan, lehetetlen irányokból érkező széllökésekkel kombinálva. Ha éppen szélcsend lenne, és valami rejtélyes okból kifolyólag az égből sem csöpögne semmi, akkor a munkát bevégzi a huzat, főleg a metrófeljáróknál. Viszlát, szépen kikészített arc, viszlát, frizura. Éppen vágtunk át a Múzeumszigeten – egy fontos találkozóra igyekeztem – és odasóhajtottam a kísérőnek: „Épp most folyt bele a maradék szemfestékem a számba.” A lány rám mosolygott, és csak ennyit mondott: „Na, ezt a mondatot majd egy jó időre elfelejted. Épp a sminkeléssel egy időben. Nézz körül, alig látsz normálisan kifestett berlini nőt!” Ez igaz. Most már direkt figyelem. Akik próbálkoznak, azok sincsenek „normálisan” kifestve, málladoznak, mint jómagam. Be kell szereznem egy-egy vízálló, lerobbanthatatlan darabot…
drágám, hol a bringád ??? Muszáj…